Endrei-Horváth Ágnes

Miért nem hagyjátok, hogy, mi, Nők, éjszakánként forgolódva vágyjunk a pillanatra, amikor először érezzük az érintéseteket?

Miért nem hívtok minket egy kalandra, amiben Ti vagytok számunkra az utat mutató erő és értelem, szilárd jellem, a biztonságos meleg takaró és szelíd simogatás?

Szomjazik testünk-lelkünk utánatok, mert nem találunk Benneteket...

Azt hiszitek, hogy a változások sodrásában az emancipált nőnek nincs szüksége arra, hogy kibontsák női mélységeit, ahol megtapasztalhatja egy átható erő általi kiegészülés örömét?

Azt hiszitek már nem vágyunk kézcsókra, bókra, illemre és ajtónál előre engedésre? A tisztelet és rajongás távolságára, amit csak az akarástól csillogó tekintet lép át időnként egy óvatlan pillanatban?

Az erős nő mai torz változata éppúgy szenved magányában, mint ahogy Ti szenvedtek az elveszített Férfi öntudat gyökértelenségétől és gyengeségétől. Az álarcként hurcolt szerepek súlya ugyanúgy húz le Benneteket a magány vergődésébe, ahogy bennünket is.

Megrendítő látni Benneteket, ahogy a könnyű prédát keresve és találva, csalódásotoktól és lelki kielégületlenségetektől hajtva próbálkoztok újra és újra…Megrendítő látni, hogy riadtan húzódtok hátra a Nőtől, akit feladat és kihívás megérteni és meghódítani. Megrendítő látni, ahogy vakon tapogatózva keresitek újra és újra a könnyűt, színeset-feszeset, a gyorsan elérhetőt, a gyorsan fogyaszthatót.
Mindannyian keresésbe belefáradtan gyötrődünk: Ti attól, hogy nem találjátok a Nőt, mi attól, hogy nem vesztek észre bennünket.

Tudjátok, mi titkon mindig arra vágyunk, hogy fedezzetek fel, lássatok és érezzetek Bennünket, hogy meghódítsatok és elcsábítsatok, és mi kiteljesedve megadhassuk magunkat annak az erőnek, ami Belőletek árad.

Lehet, hogy pár másodpercre elkábít bennünket a hitelkártyák és féktelen gyorsaságú csoda-autók végtelen lehetőséget sejtető szemfényvesztése. De, mi, igazi Férfira vágyó igazi Nők, átlátunk ezen a valódi erőt helyettesítő káprázaton, és érzékeny szemmel fedezzük fel a káprázat mögötti valóságot; félelmeiteket és gyengeségeteiket.
Az edzőtermek gyötrelmével magatokra erőltetett hatalmas izmok, csak elválasztanak Tőletek! Mintha Valódiságotokra raknátok egy vastag és súlyos réteget, hogy ne érjünk el a bensőtökig, ahol igazán léteztek.

Azt gondoljátok, hogy átadtátok nekünk az ágy izgalmának felelősségét és mi boldogok vagyunk ettől?
Mondhatnak bármit hazug cikkek, sikerfilmek, pornó-oldalak, szex hirdetések, a szívünk mélyén szenvedünk ettől a szolgálattá sorvadt szereptől, amivel megfosztunk Benneteket az Igazi Férfi hódításának diadalától.

Hová lett a Férfi bizonyossága és ereje , ami nagyobb kalandokra hív Benneteket? Hová lett az önbizalom, ami túlmutat a könnyen elérhetőn , és elvezet benneteket a sminkek, szoláriumbarnított csillogások, felkínált mellek, fenekek, aktusok csapdái helyett ahhoz, aki a tiszta tekintet merészségével ezt üzeni Nektek:
"Találj rám és nyiss meg engem! Találd meg a hozzám vezető ajtót, mert azt nem mutatom meg akárkinek! És kérlek: legyél türelmes, időre van szükségem, hogy megbizonyosodjam, érdemes vagy-e arra, hogy kinyissam neked ezt az ajtót…"

Mi várjuk a Férfit, aki Ránk kíváncsi: a gondolatainkra, reményeinkre, igaz fájdalmainkra és örömeinkre, hibáinkra, félelmeinkre, hitünkre, lelkesedésünkre és a bennünk élő alkotóra…
Várjuk a Férfit, aki bőrünk minden négyzetcentiméterét vágyakozó és türelmes figyelemmel fedezi fel; érezni és érteni akarja.
Várjuk a Férfit, aki tekintetünket issza, és megfejti annak üzenetét.
Fel akarunk oldódni egy ölelésben, mindent oda akarunk adni Nektek, az arra Méltónak.

És Ti mégsem hallgattok Férfiságotok belső hangjára, csak mentek tovább vakon tapogatózva.
Utánzások rengetegében botladoztok és azt gondoljátok, muszáj idegen szerepekbe bújnotok, hogy meghódítsatok bennünket.

Nem!

Gyertek vissza Férfiak ! Ti kelletek nekünk! Vágyunk Rátok…

1. rész itt: "Nők miért nem hagyjátok, hogy vágyjunk rátok?"