Endrei-Horváth Ágnes

 Idén is tánctábor.  Nekünk ez a perverziónk, hogy üdülés helyett tánctáborokba járunk nyaranta.

Idén is itt állok a férjemmel szemben és  várom a latintanár utasításait, hogyan is kövessem érzékenyen a páromat, mint nő.

-Csukjátok be a szemeteket, lányok és úgy próbáljátok érezni, hogy mit akar a fiú!

Becsukom.

Drága férjem egész jól csinálja, el kell ismernem. Kézfeje mozgásából érzem, hogy előre vagy hátra,  érzem, hogy milyen távolságot vár tőlem és milyen közelséget.

Egy helyes házaspár tartja az órát, ügyesek és lelkiismeretesek.  A férfi, miközben beszél hozzánk, gyanútlanul elejt egy mondatot, hogy, ugye mindenki tudja; a rumba a szerelem és szenvedély tánca.

Ettől a teremben tapinthatóan másképp kezd el rezegni a levegő az előző óra bécsi keringőjéhez képest. A nők hőtérképén éledezni kezd a piros, a férfiak homlokán pedig kigyullad a „veszélyes terep” felirat. Pedig mese nincs, szerelmet kell itt varázsolni, ki van adva.

Lesz itt zűr, állapítom meg;  rögtön eldobni mindenféle jól bevált emancipációt, férfiakba visszaplántálni hogy ők a főnökök, és mindeközben szerelmet és szenvedélyt gyártani koreográfiára. Hát...

Párocskák mindenhol amerre nézek.

Többnyire 30 és 50 között, többségében házaspárok, kevés fiatalka, ők is általában együtt járnak.

Csináljuk, amit kell. Minél többet követünk és vezetünk, annál tisztábban érezhető, hogy a kezdeti, beazonosíthatatlan vibrálás kezd komoly harci energiává alakulni  a párok között.

Mér lépsz egyre?  Dehogy lépek egyre. Fiam, te süket vagy, hát nem hallod, hogy ez az egy, ez meg a kettő?!

Fiam, aki egyébként egy egészen jóképű negyvenes, szexi pocakkal, valószínűleg nem hallja melyik az egy, de szemmel láthatóan hozzá szokott ahhoz, hogy helyette a felesége viszont mindent nagyon jól hall, lát és tud. Kicsit megvonaglik a szája, de itt most vitának helye nincs, ha otthon nem, akkor miért pont itt kezdjen reménytelen ügyekbe, meg különben is megmondták, hogy a rumba a szerelem tánca, akkor pláne, nem.

Pár méternyi férjemet követés után belesétálunk egy kis viharfelhőbe.

- Gyere már, ha húzlak, a kurva életbe!

 -Te ne húzzál engem, jó?! Próbáld gyengéden éreztetni velem, hogy induljak.

-Te most szórakozol velem?!!  Ha egyszer húzlak, akkor gyere!

-Most mondta a tanár, hogy csak gyengéd impulzusokat kell küldeni a nőnek. Te meg itt rángatsz, mint egy tapló.

Ezek itt egész fiatalok. A nő felhatalmazva érzi magát; ő csak a feladatot hajtja végre az elvárt pontossággal, a párja is tegye ezt, ha kérheti. Jó ez a rumba, végül is a tánctanár kimondja helyette a dolgokat.

A férfi már nyitná a száját, a szeméből kicsapó villámokból világosan kivehető mit akar mondani a feleségének a gyengéd impulzusokkal kapcsolatban, de pechjére éppen melléjük ér a tánctanár és megkérdezi, hogy minden rendben van-e? Széles mosoly a nő és a férfi arcán egyaránt, hát persze, minden a legnagyobb rendben van, és le sem veszik a szemüket a tanárról, mikor kerül már végre hallótávolságon kívül, mert a meccs még nem játszódott le. Még van itt mit egyeztetni.

Férjemmel kitartóan araszolunk a párok között, néha azért kinyitom a szemem, már csak a látvány kedvéért is.

 Jobbról kis tüzes menyecske szólítja fel a férjét, hogy  fogja már meg végre normálisan a kezét, „könyörgöm, honnan tudjam, hogy mit akarsz, ha nem vagy elég határozott?”

Süt belőle az évek óta felgyülemlett elégedetlenség, amiért az ég nem áldotta meg a választottját kellő temperamentummal. Hogy ezt tíz évvel ezelőtt  nem vette észre.

Jóképű férj, finom kis emberke,  zavartan áll egyik lábáról a másikra, mert meg van róla győződve, hogy fogja a felesége kezét és eléggé határozott. A szeméből kiolvasható: nem lehet ennek a nőnek megfelelni, hogy ezt tíz évvel ezelőtt meg ő nem vette észre.

De hát hogyan fogjam jobban, kérdezi teljes jó szándékkal, tiszta őszinteséggel várva hasznos információra  kis tüzestől, aki ettől a jóindulattól lesz csak igazán dühös, mert még utálni sem lehet ezt az embert tisztességesen, és egyébként is,  mit kell ezt kérdezni, ezt érezni kell. Kis tüzes szeme  szikrákat szór.

Szikráznak itt a szemek rendesen.

Férfitanár mondja, jól van, akkor nézzünk egy rövid koreográfiát, amitől az az érzésem támad, hogy felmérte a parketten kialakult többfrontos háborús helyzetet és jobbnak látja, ha ezt  a vezetést-követést nem erőlteti.

De helyes kis koreográfia ez, tetszik nekem. Igazi játék nő és férfi között; gyere ide-nem jövök, akarj engem-akarlak de mégsem, vágyom rád-küzdj meg értem, románc, kaland, szenvedély..minden, ami kell,  szóval nagyon élvezhető, hát pont ezért jön az ember rumbázni.

Egy ideje már birkózunk egymással és a lépésekkel, plusz a lépésekhez elvárt kivitelezéssel,  amikor nőtanárunk  megszólal:

-Fiúk! Szerelmesebben! Rumbázunk! Úgy érintsd meg a párod, mintha először látnád és nagyon akarnád.

Hűha. Ezt nem kellett volna.

A teremben zavart csend és mindenki méregeti a vele szemben állót. Valaki felröhög, vagy őszinte, vagy csak a fejében lévő, témával kapcsolatos fekete lyuk készteti, hogy  a frusztrációt röhögésbe transzformálja.

De jól jött, mert feloldja a feszültséget a levegőben, a párok elkezdenek egyeztetni, hogy ki mit vár a másiktól, ha már érintés és szerelem.

Már tök mindegy hová állok, mindenhol izgalmas.

-Ne így érj hozzám. Olyan vagy , mint egy érzéketlen fatuskó. Most mondta a tanár, hogy szerelmesen.

Gyöngyöző homlokú férfi próbálja kódolni, amit a párja mond, hogy ez akkor most mit is jelenthet itt a táncparkett közepén? Mert otthon, az orgazmus előtt pár szekundummal, az más. De megérinteni? Szerelmesen?  Szereti ő a feleségét, csak nem érti mit akar ezzel a szerelmi történettel 20 év után.

Mellettük:

-Édesem kicsit riszáld már a csípőd, nézd meg az a csaj hogy mozgatja a fenekét..

Sportos feleség, igen határozottan és tudatosan csinál minden mozdulatot, van benne erő meg kell hagyni.

-Mi bajod van neked?

-Csak próbálj meg már egy kicsit nőiesebben mozogni, szívem! Próbáld meg utánozni azt a csajt.

Eljut a tudatomig, hogy az a csaj én vagyok, és az első eufória után, hogy én milyen ügyesen rumbázom, rögtön elönt a bűntudat. Na meg a felismerés okozta beletörődés, hogy sportos egész héten nem fog velem beszélni mostantól.

 Jól csinálom? Terebélyes asszonyka, elég baja van a gravitációval szegénynek, de nagyon igyekszik. A férj képtelen levenni a szemét arról a kis karcsú bögyösről, nem is hallja, amit a felesége mond. Gyakorlott mustrázó. Feleség gyakorlott beletörődő.

Az ott nagyon szép nő, kábé 28-30 éves. Igen intenzíven csak magával van elfoglalva, minden mozdulatából süt, hogy szépségével és vonzerejével tisztában van, és megszokta a férfiak éhes tekintetét. Éhes tekinteteknek táncol, egy jól működő kellékkel az oldalán. Egész jól mozgó, ötven körüli párja rutinnal konstatálja, hogy kár itt minden küzdelem, ez itt az elérhetetlen, de azért még bevet néha egy kis ezt-azt. Inkább a nézelődőknek, bizonyításképpen, hogy rosszul látják a dolgokat. Az jut eszembe, hogy a kompenzációs vágyaknak ára van…

Meg az, hogy annak idején, amikor párterápiát tanultam miért nem tánckurzusra küldtek minket gyakorlatra??  Mert ez terep.

Itt kibukik az igazság.

Odaültetném a leendő terapeutákat a táncparkett szélére és az óra végén megkérném őket, hogy modellezzék a párok történeteit.

Felvennék mindent videóanyagnak, aztán megkérném a párokat, hogy nézzék vissza magukat tánc közben.

Akik hajlandóak elgondolkozni, azokból lesz valami. Akik azt nézik, hogy a másik milyen köcsög volt, azok jobb, ha beadják a válókeresetet.

És kötelezővé tenném:

Házasságkötés előtt fél éves tánckurzus. 

Házasságkötés után tartós bérlet.