"Milyen jó szó ez: szorongás.

Szorongok abban az érzelmi és gondolati  térben, amibe helyeztem magam és, amiből nem tudok kikerülni. Kicsi és szűk ez nekem. Legszívesebban kitörnék innen, de nem tudom hogyan..

Így, hát, szorongok, ha társaságban vagyok és meg kell szólalnom. Ha szerepelnem kell. Ha állásinterjún vagyok. A gondolattól, hogy nem vagyok képes rá, nem vagyok elég.

Szorongok, utcán, randevún, a tömegben vagy magányosan elbújva otthon. 

 Bezártam magam valahová, egy olyan világba, amit igaznak és létezőnek hiszek. Valahogy átvette a hatalmat rajtam, és irányít engem. És közben az élet elmegy mellettem..."

( Egy szorongó naplója, részlet)

Nincs más út, el kell kezdeni másképp élni...

Nem tűnik könnyűnek, mert hozzánőtt az emberhez ez a valami.  Egyetlen út van, ami kivisz ebből: képessé kell válnunk arra, hogy elhiggyük, lehetéges.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, muszáj megnéznünk, hogy milyen szorongás-modell szerint működünk.  Ugyanis mindenkinek megvan a sajátja, ami egyedi, és csak rá jellemző.

Hogy csinálom én ezt valójában? 

Nem szorong senki a nap 24 órájában, ez biztos, akkor is ha úgy tűnik sokszor.  :)

Az ugyanis, amit szorongásnak nevezünk -akár egy program- bekapcsol és kikapcsol. Ha így van, akkor nyilván elkezdődik valahogy. És, ha elkezdődik valahogy, akkor kell ott lenni bizonyos jeleknek, amikből érezhetjük, hogy, hoppá.. valami elindult.

Nem, nem arra gondolok, hogy már izzad a kezünk, kalapál a szívünk, vagy éppen ellenkezőleg: közönybe menekültünk és visszahúzódtunk.

Az már az állapot maga.

Én arra gondolok, amiről nem tudunk. Amit nem veszünk észre, pedig minden esetben ott van, mielőtt beindítjuk a jól működő szorongás-programunkat.

Nem is hinné az ember, amíg ezzel nem kezd komolyabban foglalkozni, hogy „legyártott” gondolatok, képek dolgoznak az emberi agyban szorgosan, mielőtt szorongás tünetei megjelennek. Nyilván ezek  valahogy  és valamiért  létreöttek, attól függően, hogy valaki hová született, milyen életet élt, milyen nehézségelkkel találkozott az élete során.

Mindenkinek megvan a saját, jól megszerkesztett szorongás-térképe, ami megbízható módon juttatja el a megszokott, szorongásos állapotába. 

Ugye, azon nem vagyunk meglepődve, hogy, aki hosszú ideig szorongással él, az egy idő után ilyesmit tapasztal: önbizalomhiány, párkapcsolati problémák, társaságkerülés, szereplési képtelenség, pániktünetek stb...

Fontos-e az okot tudni? Hogy miként jött  létre?

Néha igen, néha nem. Van eset, amikor megértés nélkül nincs továbblépés, és van eset, amikor maga a lépés a fontosabb.

Ami viszont elkerülhetetlen, és hiába vagyunk ezer terápiás feltáró ülés vagy oldás után, ha ez elmarad:  meg kell tanulnunk másképp működni,  el kell kezdeni másképp viszonyulni.

Ugyanis a helyzetek továbbra is hasonlóak maradnak, csak a mi viszonyulásunk fog változni hozzájuk.

Aki járt a csoportjaimban tudja, hogy -annak ellenére, hogy sok csodás változást, gyógyulást láttam- én soha nem ígérek csodát, sokkal inkább tennivalót.. :)  

Azt tudom ígérni, megtanítom a hallgatóimat magukhoz jobban érteni. Magukkal bánni, hogy az életükben nagyobb beleszólásuk legyen, mint eddig.

Ezt, ugyanis, mindenki el tudja magával vinni. Visszavonhatatlanul az övé.